A kényszerbetegek 80%-a szenved egyidejűleg kényszerképzetektől és kényszercselekvésektől. Húsz százalékuknak vagy csak kényszerképzetei vagy csak kényszercselekvései vannak.
A kényszeresekre jellemző a „minden vagy semmi" gondolkodásmód. Arra törekszenek, hogy 100%-osan kizárják a „baj" bekövetkezésének lehetőségét. A probléma lényege abból áll, hogy 100%-osan semmit nem lehet kizárni. Ez egy olyan cél, ami elérhetetlen, és ezzel a tudattal kell együtt élnünk. A kényszerbetegekre jellemző a „mi lenne, ha…?" vagy a „csak baj ne legyen…" gondolkodás. Mindent túlbiztosítanak (ez a kényszercselekvés alapja), számukra csak a „tökéletes" megoldás fogadható el. Többnyire perfekcionisták, miközben gyakran döntésképtelenek, mivel ritkán fordul elő „tisztán fekete-fehér" szituáció.
A betegek élettere egyre jobban beszűkül. Egyre gyakrabban jelentkeznek a kényszergondolatok, egyre hosszabb időt vesznek igénybe a kényszeres rituálék. Eljuthatnak odáig, hogy egy felöltözés eltarthat órákig, mivel minden egyes ruhadarabot megfelelő rituálé szerint kell „tökéletesen" felvenni. A betegség tinédzserkorban kezdődik leggyakrabban. A nőknél még az első szülést követő időszakban gyakori a betegség kezdete.
A szenvedélyes szerencsejátékosok, nagyevők és ivók, drogosok, kényszeres bevásárlók is általában ellenállhatatlan kényszert éreznek, és hogy nem tudják abbahagyni cselekedeteiket, ami azonban legtöbb esetben kellemes élményt jelent a számukra, míg a kényszerbetegeknek magatartásuk semmiféle élvezetet nem okoz. A kényszerbetegség és e zavarok között a határt azonban nem mindig könnyű meghúzni.
